2009. január 27., kedd

Az olajhomok


Vágjunk a közepébe: Kanada Alberta tartományában található a világ talán legnagyobb olajhomok telepe (Athabasca Oil Sands) - 141.000 km2-es területen közel 300 milliárd hordoónyi olaj lapít egyelőre. S hogy mi is az az olajhomok? Olyan kőzetréteg ahonnan az évmilliók alatt nem vándorolt el a zárórétegek közötti iszonyatos mélységekben fekvő tárolókba a kőolaj, hanem a felszínhez közel megrekedt és tulajdonképpen a homok és az anyagszemcsék közül kell az olajat kinyerni (a képen látható bitumenszerű, összetapadt massza az olajhomok). Ez nem jelent mást, mint hogy a legfelső föld- és kőzetréteget szó szerint ki kell termelni lapáttal (haha) és markolóval akár száz méter mélységig majd a kitermelt kőzetet aprítani és hőkelezni, (and so on...bonyolult) hogy kinyerjék belőle a Szent Széndhidrogént. Ez egész egész egyszerűen azzal jár, hogy egész országrészeket változtatnak emberi léptékkel mérve örökre holdbéli tájjá. A jelenlegi adatok szerint közel 3000 km2-en (Zala megye ekkora körülbelül) folytatható külszíni bányászat, de ne aggódjunk, fog ez még növekedni is. Két tonna olajhomok ad ki egy hordó olajat, amihez társul még a hatalmas vízigény is, ugyanis akár 5 hordó vízre is szükség van egy hordó olaj előállításához és a hab a tortán, az iszonyatos üvegházgáz kibocsátás. Közben Kanadában van a világ boreális erdeinek a fele...
A Shell, a BP és az ExxonMobil munkatársai pedig már a helyszínen serénykednek felgyűrt ingujjal, aminek alább látható az eredménye:





(Érdemes Google Maps segítségével is rázoomolni a területre.)

2009. január 25., vasárnap

Hogy miért vált kaszinóvá a világ pénzügyi rendszere

Az algoritmusok háborúja a tőzsdén

"Csendes forradalom megy végbe a pénzügyi világban. Az egymásra licitáló brókerek nyüzsgését a szerverek zümmögése vette át, kivesznek a Gordon Gekko félék akik válogatott szidalmakkal próbálnak megszabadulni elértéktelenedõ részvényeiktõl. A befektetõk rájöttek, a számítógépek adatfeldolgozási sebessége és az általuk végrehajtható ügyletek puszta mennyisége a legdörzsöltebb brókert is lepipálja...."

"Kezdetben a tranzakció-szeletelõ programok nagy lökést adtak a kereskedéseknek, mára azonban ez elpárolgott. Megjelentek az algoritmus figyelõ szoftverek, melyek késõbb már arra is képessé váltak, hogy megbecsüljék az elrejteni kívánt ügyletben szereplõ papírok összértékét. Ellencsapásként jöttek a ködösítõ algoritmusok, ezek már kismértékû véletlenszerûséggel kombinálták stratégiáikat, kevésbé szabályossá téve például a kereskedések idõpontját."

Pár éves cikk, de igencsak aktuális. Másodpercek alatt több tucat eladás-visszavétel-eladás tranzakció, amiket már a tőzsdei felügyelet nem is tud követni, a reálgazdaság meg nem tud áruval és szolgáltatással lefedni...létrehoztak egy Gólemet ami most felkelt és elkezdett törni-zúzni.